Amikor a nagyszüleim a neten vásárolnak

A nagymamám nagyon szeret hímezni. Már évek óta az unokáinak is hímezni szokta a kisebb takarókat, illetve karácsonyra is néha hímzett ajándékokat készít a családnak. Régebben volt olyan is, hogy a bolhapiacon árulta a textileket, amiket hímzett, ott a faluban nagyon szerették, hamar elkapkodták őket, de aztán megunta, hogy szinte már munkaként kellett ezzel foglalkoznia, így abba hagyta. Szerette volna ugyanúgy, mint régen, csupán hobbiként folytatni a hímzést.

A nagyszüleim mindig feltalálták magukat, mindig találtak maguknak valamilyen hobbit, amivel elfoglalták magukat. Míg más családoknál az a gond, hogy az idősebbek állandóan ráérnek és rátelepednek a családra, addig náluk volt olyan, hogy a naptárat kellett megnézni, hogy mikor érnek rá. Sokat járnak kirándulni, nagymamám ugyebár sokat hímez, nagypapám vadászni szokott járni, és sokat járnak össze a barátaikkal. Így aztán sosem unalmas az élet számukra sem.

Jó látni, hogy ők mindig megtalálják a közös hangot, még mindig szeretnek együtt lenni és együtt csinálni dolgokat, programokat. Nemrég mesélték, hogy milyen jól hasznosították az informatika tanfolyamon szerzett tudásukat. Kaptak egy tabletet, számítógépet nem akartak, mert inkább olyasmit szerettek volna, ami kicsi és kis helyen elfér. Mivel a nagypapámnak új táska kellett, mert a másik már tönkrement, gondolták, körbenéznek az interneten, hogy milyen lehetőségek vannak. Nagypapám nagyon szereti a Blazek táskákat, az előző táskája is ilyen márkájú volt, de már olyan régóta használta, hogy már én is kezdtem csodálkozni, milyen sokáig bírja. Úgyhogy Blazek táska shop keresőszavakkal szépen rákerestek az interneten, és nézelődni kezdtek. Rátaláltak a bagbox.hu nevű weboldalra, ami egy táska webáruház.

Megnézték, milyen a kínálat, milyen férfi táskák vannak, van-e egyáltalán ilyen márkájú, aztán rájöttek, hogy ez bizony online webshop, tehát nincsen fizikai üzletük, ahova be lehetne menni körbenézni. Itt kicsit megakadt náluk a tudomány, mert nem tudták, hogy most mi tévők legyenek, de annyira megtetszett nagypapámnak az egyik Blazek táska, hogy végül rávette magát és megrendelte. Mivel a nyugdíját is a bankkártyájára kapja, így könnyen pár kattintással ki is tudta fizetni, nem kellett amiatt aggódnia, hogy otthon tartogatja a pénzt, aztán meg elfelejti, hogy hova tette. Mert hát ez már gyakori náluk. Pakolgatnak, takarítanak, aztán nem találnak csomó mindent.

A táska pár nap alatt meg is érkezett hozzájuk, és nem is kellett élniük a csomagcsere programmal, mert minden megfelelt. Egyébként ez azt jelenti, hogy ha esetleg nem tetszik a színe vagy a mérete a táskának, akkor ki lehet cserélni egy bizonyos összeg felett. De mivel minden olyan volt, mint a képen, ezért nem is kellett igénybe vennie ezt a fajta szolgáltatást, ha lehet ezt így hívni. Amúgy számtalan táskát lehet náluk kapni, ugyanúgy férfi és npi táska is van náluk, így mindenki kedvére tud válogatni.

Amikor múltkor ott voltunk náluk, akkor vettem észre ezt a táskát. Meg is jegyeztem, hogy nagyon jól néz ki, megkérdeztem, honnan van, ő pedig rögtön rávágta, hogy az interneten rendelte. Mindenkinek tátva maradt a szája, el sem hittük, hogy nagypapa rendelt valamit online és online ki is fizette. Nagyon érdekelt ez a webshop, amit emlegetett, így meg is néztem én is, és pár kattintás után már magamnak is egyből találtam egy táskát, ami nagyon megtetszett. Még egyelőre nem rendeltem meg, de nagyon büszke vagyok a nagyszüleimre, hogy ennyire szeretik fejleszteni magukat, szeretnek új dolgokat tanulni, és így maguktól el is tudták intézni, hogy a nagypapának új táskája legyen.