Egyedi hímzésű menyasszonyi ruha anyukámtól

Amikor aznap fölébredtem reggel, azt gondoltam, egy teljesen átlagos nap elé nézek. Készítetek Áronnak és magamnak reggelit (általában sajtos rántottát szoktunk szombat reggel enni, jó sok zöldséggel, enyém a paradicsom, övé a paprika, ez a leosztás működik mióta együtt élünk), aztán adok Kareninnek, a tacskónknak egy kis tápot, aki az egész művelet során köröttem sertepertél, végül felkeltem Áront, cirógatással, kedves szavakkal.

De ez a reggel más volt. Amikor kinyújtottam a tagjaimat, Áron már nem volt mellettem az ágyban. Egy kicsit talán meg is ijedtem, reméltem, nem lett rosszul éjszaka, vagy nem kellett bemennie dolgozni mégis hétvégére. Ahogyan lementem a lépcsőn, már éreztem a rántotta illatát. Kicsit meglepett, sejtettem, hogy valami turpisság lesz a dologban. Áron éppen a narancslét töltötte a megterített asztalnál, amikor leértem a lépcsőn. Mosolyogva nézett rám, öltöny és nyakkendő volt rajta, nem értettem, mi történik, kómásan, kócos fejjel, korgó gyomorral, pizsamában bámultam rá, az agyam egyelőre képtelen volt az engem ért információhalmaz földolgozására. Aztán lassanként magamhoz tértem: az asztalon frissen szedett gerberák voltak, ráadásul az ünnepi terítéket tette föl az Áron… megvakartam a lábujjaimmal a lábfejemet, és azon gondolkodtam, február van-e, a szülinapom hónapja, és ha igen, hogy esett ki fél év az életemből, tegnap még augusztus volt…

Áron elém tette a rántottámat, kicsi katonákra szeletelte a kenyeret nekem, és még a villát meg a kést is a megfelelő oldalra helyezte. A falatozás közben aztán, miközben értetlenül és szó nélkül követtem az események felfoghatatlan menetét, valami fémesen keményre haraptam. Áron az arcomat látva hangos hahotázásba kezdett, én meg kihalásztam a számból az idegen tárgyat.

Egy gyűrű volt.

Bugyuta arckifejezéssel bámultam magam elé, és azt pörgettem a fejemben, vajon mikor hagyhattam a tojások között valamelyik bizsumat, amikor aztán végre kitisztult az álomtól a szemem, láttam, hogy még csak nem is ismerős számomra ez a gyűrű, ráadásul igencsak nem bizsu…

Amint föleszméltem, Áron már mellettem térdelt, és duruzsolós hangján tette föl a kérdést: leszel a feleségem?

Tanakodás nélkül igent mondtam, nem gondolva bele abba, hogy mennyi nehézségem adódik majd az esküvő megszervezésével. Áron azt mondta, egy éven belül házasodni akar, szóval jövő augusztusra tűztük ki az esküvő dátumát. A legnagyobb problémám a menyasszonyi ruha kiválasztása volt: még a színt sem tudtam eldönteni egyértelműen, tetszettek a hófehér és a törtszínű ruhák is, de gondolkodtam a púderszínben is. Ráadásul nem kérhettem Áron tanácsát. Aztán szerencsére találtam egy kimerítő oldalt ezekről a ruhákról, milyen szempontokat kell figyelembe venni, hogyan működik a kölcsönzés, a varratás, bele kell-e magam írni szükségszerűen a családom hagyományába… érdekes kérdésekre adott választ nekem, és ruhaügyileg is segített kicsit tájékozódni.

Végül arra jutottam, egy lenge, mélyen dekoltált Berta ruhát választok, fehéret. Nem szerettem volna nagy, abroncsos menyasszonyi ruhát, amiben nehézkes a mozgás, hiszen az esemény házigazdájaként mindenhol ott kell majd lennem, ráadásul nem akartam menyecskeruhára költeni külön, szóval a lecsatolható tüll mellett döntöttem.

Az egész díszletet a menyasszonyi ruhámhoz igazítottam, minden szín, a világítás, az ételek, a teríték… mind, egytől egyig a ruhámhoz passzolt. Anyukámat megkértem, hogy hímezzen bele nekem valami szépet, egy rózsára gondoltam, mert az első ajándék, amit Árontól kaptam, egy csokor virág volt. Így akartam kicsit egyedibbé tenni a menyasszonyi ruhámat, mert azt fontosnak éreztem, hogy valami sajátságos is legyen az öltözékemen. Ráadásul különösen széppé tette számomra a gesztus, hogy anyukám hímezte föl a mintát rá.

A csokrom értelemszerűen tehát rózsákból állt, mindenféle fajtájú és színű, illetve minden meghívott nőnek tartogattunk egy szállal…

Az esküvő előtt nagyon izgatott voltam, hogy minden rendben menjen, de főleg az tett idegessé, hogy meg lesz-e férjem elégedve a választott ruhámmal. Azt akartam, hogy a legszebb menyasszonynak gondoljon és lásson, hogy amikor rám pillant, azt érezze ismét, mintegy megerősítésül, igen, én ezt a nőt akarom elvenni. Nagyon boldog voltam, amikor Áron szeme megtelt könnyel, ahogy megpillantott. Azt láttam rajta, amit látni akartam.

Hála a menyasszonyiruhak.infónak, nagyon kiműveltem magam a ruhatémából – azóta boldog házasságban élünk, és alig várom, hogy a gyerekeinknek mutogathassam anyu és apu esküvői fotóit, na meg a szekrényben lógó menyasszonyi ruhát, amit remélek, hogy valamelyik lányom majd hordani fog…