Gyomorfekélyből virágzó új életem

Ügyvédként nagyon sok stressz ér engem. Az ügyfelek akadékoskodnak, percenként változtatják az álláspontjukat, képtelenek az igazság felfejtésére, nem is tudják, hogy mi az igazság. Mikor rosszul vagyok már tőlük, hímezgetek otthon. Néhány éve kezdtem el, már egészen ügyes vagyok, a bonyolultabb mintákat is meg tudom csinálni. A munkahelyre is beviszem néha az eszközeimet, már a legbonyolultabb öltéseket is egyszerűen és szépen készítem el: laposöltést, keresztszemes öltést, már az átcsavarásos és szálvonásos is megy!

Amikor sokat kellett dolgoznom, éjszakázni akár, magammal vittem a kis cuccokat, és ha már nagyon ráfeszültem az ügyfelekre, öltögettem, hímezgettem kicsit. Egy ideig bevált. Aztán ez is kevés lett, meglehetősen kevés.

A sok idegeskedés és stressz meghozta hatását: olyan gyomorfekélyem lett, hosszú hónapokon át szenvedtem miatta.

Nem tudtam enni, mert a gyomorsav kikezdte a gyomorfalat, ha mégis sikerült, már előre rettegtem, mi lesz, ha újra éhes leszek. Olyan puffadásom volt, hogy a nadrágjaim képtelen voltam begombolni, a szoknyák meg lassan rám sem jöttek. A refluxom is kijött, szóval a nyelőcsövem is égett már, a fájdalom lassan konstans lett, örökös társammá vált, a végén megijedtem, hogy a hasnyálmirigyemben is kárt fog tenni.

Folyton sápadt voltam és gyenge, anyukám a végén már nem is ismert meg a hétvégi ebédnél. Kérdezgetett, mi fáj, mi a bajom, végül ő diagnosztizálta nekem a gyomorfekélyt, el is küldött orvoshoz, aki azonnal a drotaverint ajánlotta. Azt mondta, ez a tabletta minden hasi dologra jó lehet, epegörcsre, nyombélfekélyre, még a menstruációs görcsöket is enyhíti, sőt bizonyos módú fejfájás csillapítására is alkalmas. Nagy reményekkel váltottam ki a gyógyszert két rosszullét között. A doktor úgy fogalmazott, hogy valószínűleg még jókor elkaptuk, nem fúródott át a gyomorfalam, az aztán gond lenne.

A drotaverin csökkenti majd a fájdalmat (hiszi a piszi, gondoltam), felírt még valami antibiotikumot is gyulladáscsökkentőnek.

Annyira féltem éjszakánként, amikor durvultak a görcsök: a gyomorsavam volt a legnagyobb és legfélelmetesebb ellenfelem. Az első alkalom, amikor rászántam magamat arra, hogy bevegyem a felírt tablettát, egy ilyen borzasztó, rémálmokkal és szorongással teli éjszakán történt: egyenesen attól féltem, hogy meg fogok halni, a gyomrom kifordítja önmagát és én is a tartalmává válok, hogy a savak aztán szépen lebontsanak.

Az utolsó emlékem az, hogy magzatpózban fekszem, és a szétmart torkomon pontosan érzem, éppen hol tart a drotaverin tabletta, míg végül a gyomromba ér.

Hónapok óta az első reggel volt, hogy kialudtam magam és nem fáradtan ébredtem. A tabletta úgy hatott, hogy észre sem vettem: gyorsan felszívódott még a beteg gyomromban is, és olyan békésen tudtam aludni, mint talán még sosem.

Egész késő délelőtt jelentkezett az égető fájdalom újra, nem vártam meg a beteljesedését, hamar bevettem a csodabogyót újra, és tudtam is mellette dolgozni rendesen. A legjobb az egészben (a fájdalomcsillapító hatás mellett persze) az volt, hogy a tabletta egyáltalán nem tompított el, az agyam élesen fogott, teljes mértékben a maximumot tudtam hozni.

Azt éreztem, a fájdalom megszűntével az idegeskedésemet is elengedtem. Rájött a testem, hogy nem éri meg, hogy inkább le kell lazulni, ha valaki hozzáállása ingatag, erkölcsei szintén, az nem rajtam múlik, azt én nem tudom megváltoztatni, azon én nem tudok segíteni. Amire képes vagyok az az, hogy tájékoztatom a hibáiról, elolvasom újra a jogszabályokat, és igyekszem arra, hogy mindig a lehető legjobbat hozzam ki a helyzetből. Akkor is, ha az ügyfelem folyamatosan elrontja az optimalizált történéseket. Akkor is, ha annak ellenére tesz így, hogy minden egyes alkalommal figyelmeztetem: vigyázzon! Mindez nem rajtam múlik. Ha valaki ennyire képtelen arra, hogy magával jót tegyen, az már nem az én problémám. Vagyis hát de, az enyém is. De sosem kell személyesnek lennie. Nem szabad engednem, hogy személyes legyen – a drotaverin tanított meg erre is.

A testem egy szentély kell legyen, vigyáznom kell rá, saját magam kell gondoskodjak saját magamról: soha többé nem szabad eljutnom a fájdalom egy ilyen pontjára…