Hímezni jó, de néha kell a támogatás

Már kislány korom óta imádok hímezni. Még a nagymamám tanított rá, és lehet, hogy ezért maradt számomra a mai napig ilyen fontos. Nagy jelentőséggel bír az életemben az, amikor leülök a ráma elé és nekiállok kihímezni egy csodálatos képet, mintát.

Régebben mindig zenét hallgattam hímzés közben. Azonban, ahogy elkerültem kollégiumba, ez már kevésbé volt megvalósítható, hiszen a szobatársaim, ha tanultak, vagy telefonáltak, vagy csak nem volt kedvük az én zenémhez, akkor fülhallgatót kellett használjak. Ezzel még nem is lenne baj, igaz? Csakhogy a zsinór, ami a mobilhoz, vagy a laptopomhoz kapcsolódott folyamatosan ott volt a kezem ügyében és nagyon útban volt, egyszerűen bekorlátozta a mozgásteremet. Egyszer véletlenül hozzá is varrtam a terítőhöz.

Tehát valamit be kellett újítanom, hogy a zeném is meglegyen és a nyugtató hímzésemet is folytathassam. Egyszer aztán láttam az egy csoporttársam egy hangszóróval, ami egy bluetooth-os eszköz volt. Vagyis úgy vette a mobiljából a jeleket és úgy játszotta le a zenét, hogy nem kellett zsinórral összekötni. Na, mondtam is neki, hogy nekem is ilyesmire volna szükségem, csak pont, hogy nem hangfalra, hanem füldugóra. Megnyugtatott, hogy mi sem egyszerűbb ennél! A 20. században már minden létező eszköz a rendelkezésedre áll, csak egy kicsit kell utánamenni.

Na de ez az, hogy nem volt kedvem annyit mászkálni, meg én nem is szeretek egyébként ilyen számteches boltokba járni, mert nem értek hozzá annyira és nagyon kellemetlen nekem, mikor az eladó felhúzott szemöldökkel bámul rám. Márpedig, azon voltam, hogy bluetooth-os eszközöket, csakis ilyen boltban találhatok. A csoporttársam azonban megnyugtatott, hogy ismeri más módját annak, hogy beszerezzek egy ilyen fülhallgatót.

Megnyitotta a laptopján a könyvjelzők között (tehát elég gyakran látogathatja az oldalt), azt a weboldalt, ahonnan ő is beszerzi a bluetoothos eszközeit. Nagyon pofás kis webshopnak tűnt már első ránézésre is. Különösen azért is tetszett, mert a hozzá tartozó blogoldallal együtt egészen olyan érzés, mintha az eladó is ott lenne mellett, de itt egy olyan eladóról van szó, aki nem viszonyul hozzám lenézően, hanem roppant türelmesen és kedvesen elmagyarázza nekem, hogy miért lesz jó, ha bluetooth-os eszközre váltok.

Mivel sürgősen szükségem volt a fülhallgatóra, a keresés egy gyorsabbik módját választottam és beírtam a keresőbe, hogy mire van szükségem. Ezután már valóban nagyon egyszerű dolgom volt, mert kidobott a kereső egy csomó fülhallgatót, azonban mindegyiknek feltüntette az árát. Én nagyjából eszerint választottam most. De amúgy nagyon sokféle út vezethet ezen az oldalon keresztül a termékig, amit végül megvehetsz. Nagyon sok téma szerint lehet például keresni, ami szerintem szuper dolog. Aztán nyilván az is számít, hogy hol laksz, mert ennek az oldalnak nem saját termékei vannak, hanem több bolt kínálatát gyűjti egy helyre. Ezért is lehetséges az, hogy ilyen sok igénynek meg tud felelni.

Az mindenesetre most már bizonyos, hogy én nem most utoljára vásároltam itt!