Nagyanyám meglátogatása, telefon csörgés, bukósisak méret

Ritkán van időm manapság már, hogy elmenjek, és meglátogassam a mamámat. persze sokszor meg is kapom a magamét érte. Mindig hallgatom, hogy régen mennyit voltunk ott, és hogy kisgyerekként szerettünk ott lenni, ma meg már alig megyünk. Gondolom ez ismerős neked is. De nem tehetek róla, egyszerűen nem tudok elszabadulni. Persze neki hiába magyarázom, hogy nincs időm, ő ezt nem ismeri, hiszen nem is ebben nőtt fel.

A látogatás

Tényleg nincs sok alkalom rá, hogy lemegyek falura hozzá, de egy évben egy vagy két alkalommal igyekszem megtenni. Pedig olyan jó lent. Az a csend, nyugalom. szeretem a cserépkályha melegét, és azt is, hogy a madarak dalolnak. A városban erre kevesebb lehetőség van.

Persze úgy nem tudok elmenni napokra, hogy a számítógépet ne kelljen magammal vinnem, de igyekszem nem sokat dolgozni abban a pár napban amikor lent vagyok. Persze ilyen ritkán van, mert azért pár órára be kell hogy kapcsoljam, ha másért nem is, csak azért, mert valaki akar valamit.

Múltkor is a bátyám telefonált, hogy nézzem már meg neki a neten a bukósisak méret táblázatban, hogy mekkora a különbség a méretek között. Meg hogy melyik mekkora, mert ő most nincs gép előtt, viszont sos kellene neki, mert valami szuper sisakot talált oltári olcsón, csak nem tudja, hogy jó e neki, és ez most eget verően fontos lenne neki. Na ilyenek a vészesetek nála.

Persze a mama, aki a 21. század vívmányaihoz nem ért, ilyenkor mindig csak néz, hogy telefonálok, közben masinát kapcsolok…

A falu szépsége

Ha nem csörög a telefonom, szeretek kimenni. Emlékszem, még gyerek koromban is sokszor vágtam fát neki. Persze mindig mondta, hogy nem kell, hagyjam, majd a fiúk megcsinálják, de én szerettem. Vágtam kisebbet, nagyobbat, gyújtósnak valót…

Ilyenkor mindig sajnálom, hogy ritkán van lehetőségem eljönni, hiszen még ilyenkor is olyan szép minden. Szeretem a kertet is, ami tavasszal, és nyáron tele van virággal, és minden féle színben pompázik.

Persze az állatok sem maradhatnak ki a szeretgetésből. Buksi, a mama öreg kutyája folyton utánunk botorkál a kertben, arra várva, hogy mikor simogatjuk meg. A nyuszik sem maradhatnak ki a sorból, bár már messze nincsen annyi, mint régen volt, sőt, sokszor mondtuk is a mamának, hogy minek már neki, de mindig azt mondja, hogy ő szereti őket. persze egyet sem enne meg, inkább eladja, vagy elajándékozza, ha úgy van.

 

Hiába, a mi mamánk mindig is olyan marad, mint amilyen volt. Őt már a mai kor vívmánya sem tudja megváltoztatni. Sokszor elgondolkodom rajta, hogy milyen jó is lehetett akkor, amikor még nem volt minden olyan modern, mint most. Persze jók ezek a dolgok, csak rabokká tesznek minket. A kor vívmányai rabjává, melyek nélkül nem tudunk majd élni.