Nehéz hímzés, krossz bukósisakok

thread-841605_640Gyerek koromtól fogva hímzek. Még édesanyám tanított meg rá, és a nagyanyám is mutatott fortélyokat, hogy mit hogyan kell hímezni. Megtanultam, hogy akkor szép egy hímzés, amikor mindegyik oldala egyforma. Persze, ez nem mindig lett olyan…Te tudsz hímezni?

Gyerek korom

Sok mindent megtanított nekem édesanyám, és a testvéreimnek. Nekünk még olyan volt a gyerekkorunk, hogy mindent meg kellett tanulni, ami a ház táji feladatnak minősült. Ahogyan nőttünk, a feladataink is úgy komolyodtak. Persze külön feladata volt a lányoknak, és a fiúknak is. Mi még sokan voltunk testvérek, nem úgy mint manapság. Három fiú testvérem van, és egy lány, így öten vagyunk testvérek. A lányoknak a főzést, kézimunkát, és a kert művelését kellett elsajátítani, a fiúk pedig kint  földeken segítettek édesapámnak, vagy az állatok gondozásában. nem volt egyszerű, de én szerettem a gyerekkorunkat.

A varrás annyira nem az én műfajom volt, mert nem igazán az én világom volt, inkább kint szerettem lenni, és az állatok körül tevékenykedni.

A ház körüli munka

Emlékszem, mikor gyerek voltam, volt kecskénk is. Szerettem az állatokat gondozni, így ha valakinek ki kellett menni segíteni, én voltam az első, aki ment. Szívesen felkeltem a varrás, vagy kézimunka mellől. persze anyám annyira nem örült neki, így időközönként visszatessékelt, főleg ha valami nem tetszett neki. nem tehettem róla, nem szerettem a babra munkát. persze azért ezt is meg kellett tanulni. Azért azt már nem bántam, hogy olyan nagy hímzéseket nem kellett csinálnom.

Inkább kimentem Grétihez, a kedvenc kecskémhez, és megfejtem, vagy éppen megetettem. Anyám mindig azt mondta, hogy én biztosan fiúnak készültem, hiszen jobban szeretek kint dolgozni, mint bent.

Azért nem úsztam meg

Mint említettem, nem mindig mehettem ki, néha a többi testvérem ment. Ilyenkor hímeznem kellett nekem is, vagy éppen varrni tanulni. Annyira nem szerettem, hogy el sem tudom mondani. Egy helyben ülni, és varrogatni…nem az én világom volt.

Anyám emlékszem mindig pörölt apámmal, amikor ki akart vinni magával, hogy megmutasson valamit, vagy megtanítson valamire. Mindig azt mondta, soha nem fogok elkelni, hiszen egy jóra való férfinak nem fog kelleni egy fiús lány.

Minden féle nagy hímzéseket kellett csinálni. Egyik alkalommal anyám meglepetést készített a bátyámnak, mert egy motoros képet hímzett neki a születésnapjára. Szép aprólékosan, ő rajzolta meg, a lyukakat ő formálta, még arra is ügyelt, hogy krossz bukósisakok legyenek különböző színben rajta. Örültem, hogy nem nekem kellett elkészíteni.

Azért az én hímzésemnek az alján sokszor látszódott, hogy az az alja, mert voltak rajta olyan kuszaságok, hogy csak na. Mindig dugdostam, hogy nehogy megtalálja anyám, és megfordítsa.

Azért csak ember lett belőlem, és csak találtam magamnak egy jóra való fiatalembert én is. Mi több, igen csak jóravalót. Jani pár házzal arrébb lakott tőlünk. Ritkán találkoztunk, hiszen nem is voltunk osztálytársak, és mivel neki nem volt fiú testvére, neki kellett segíteni a ház körüli munkákban, és a földeken is. Az egyik bál alkalmával találkoztunk, amikor igazán volt alkalmunk beszélgetni. nagy barna szemei voltak, mint a csokoládé. Azonnal megtetszett, de én igen csak szégyentelen lettem volna, ha kimutatom a tetszésemet, így várnom kellett, mire ő kezdeményez. Azt hittem soha nem fogja összeszedni a bátorságát, és apámtól megkérdezni, hogy elmehetünk e valamerre. Végül pár hónap alatt, mire észrevette, hogy nem közömbös a számomra, végül tettre készen állt apám elé.  Ez már 4 évvel ezelőtt volt. ma már mint férj, és feleség vagyunk, és igen csak szereti bennem, hogy talpraesett vagyok, nem félek megfogni a vasvillát, vagy az állatok körül segíteni. Még is csak jó, hogy fiús lánynak születtem.